Autizmus spektrumzavar
szerző: Neményi Zsófia pszichológus
Mi az az autizmus spektrumzavar (rövidítve: ASD)?
Egy nagyjából 80-ból 1 embert érintő idegrendszeri fejlődési rendellenesség, mely következtében a kölcsönös, társas kommunikációra és rugalmas gondolkodásra való velünk született képesség korlátozott. Ennek az idegrendszeri „másállapotnak” a következtében az észlelés és ingerfeldolgozás is eltérően működik. Az autizmus spektrumzavar nem betegség, hanem egy egész életen átívelő sajátos állapot. Célzott támogatás, fejlesztés nélkül sok nehézséget tud okozni az érintett személy és környezete számára, ezért a korai felismerés nagyon fontos.
Hogyan alakul ki?
Nem tudjuk pontosan. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy nagy szerepe van genetikai tényezőknek a kialakulásában. A tudomány kizárja, hogy az autizmust a helytelen nevelés vagy védőoltások okoznák. Meg kell erősíteni a szülőt, hogy ez nem az ő hibája, ő nem rontott el semmit.
Miért hívjuk spektrum állapotnak?
Mert olyan sokféle, mint a szivárvány. Habár a háttérben húzódó rendellenesség minden személynél a működés ugyanazon területeit érinti, attól még nem fognak a tünetek mindenkinél ugyanúgy kinézni. Nincs két egyforma autizmussal élő személy, ezért az óvodás csoportban látott, nem beszélő kisfiúval vagy filmekben szereplő zsenikkel nem érdemes hasonlóságot vagy eltérést keresni. A ma használatban lévő diagnosztikus rendszer nem különböztet meg „többféle autizmust”, az Asperger szindróma elnevezés pár éve kikerült az osztályozási rendszerből. Egyszerűen autizmus van, ami egy spektrum, tehát sokféle: vannak terheltebb, alacsonyan funkcionáló személyek, akik több segítségre szorulnak; és vannak magasan funkcionáló autisták, akik könnyebben alkalmazkodnak, miközben főleg a szociális forgatókönyvek tanulásában van segítségre szükségük. Szakszerű segítségre viszont kivétel nélkül mindenkinek szüksége van, amire a diagnózis felállításával jogosulttá is válik az érintett.
Hány éves korban ismerhető fel? Mik a korai jelek?
Az erre érzékeny szemek már nagyon korán, 1 éves kor körül észrevesznek eltérést abban, ahogyan a kisgyermek a környezetére reagál. Pelenkázás közben hiányozhat a szociális mosoly. Felmutathat az égen egy repülőre, vagy az úton egy kamionra, de utána nem néz vissza a szülőre, hogy a tekintetével a szülő válaszát figyelje: „ugye te is látod azt, amit én?”. Hiányzik a szemkontaktus oda-vissza egyezkedő szerepe, pl nem kér a tekintetével engedélyt, mielőtt levesz valamit az idegen polcról. Előfordulhat, hogy nem figyel a nevére, csak többedik felszólításra, vagy a hétköznapi beszédet nem érti jól. Első-gyermekes szülőknek általában nehezebb az eltéréseket észrevenni, mert hiányzik az összehasonlítási alap. A védőnő, bölcsődei gondozó, később az óvodapedagógus vagy fejlesztő mind kiszúrhatják, hogy valami minőségében és mennyiségében máshogyan működik a gyermeknél. A korai felismerés kulcsfontosságú a hatékony fejlesztés szempontjából, ezért minden gyermekkel kapcsolatba kerülő szakember felelőssége, hogy időben jelezze a szülő felé, ha problémát lát. Magyarországon a legtöbb gyerekek az óvodába vagy iskolába kerülés környékén kap diagnózis. A közösségbe kerülés felerősít, látványossá tesz bizonyos tüneteket. Gyakran nem indul el időben a beszéd, és a kisgyerek nem törekszik ennek kompenzálására pl: mutogatással és a szemkontaktus következetes használatával. A beszédfejlődés késése a legtöbb autistánál megfigyelhető 3 éves kor előtt, ugyanakkor nem feltétele a diagnózisnak, sokan nagyon szépen elkezdenek beszélni. A mimika ugyanakkor gyakran szegényes, gesztikulációt pedig alig használ, hogy megértesse magát a másikkal beszélgetés közben. Ha egy ügyesebb kisgyerek használ is testbeszédet beszélgetés helyzetben, legtöbbször ezek eltúlzott, másoktól átvett, modorosan megtanult mozdulatok. A hanglejtés, hanghordozás szokatlanságai mellett a nyelvhasználat furcsaságai is megfigyelhetőek, pl egymáshoz nem passzoló szavakat illeszt össze, amit jelentéssel ruház fel. Az echolália (visszhangszerű ismételgetés) gyakori jelenség autizmusban, ilyenkor vagy azonnal, vagy késleltetve elismétel egy másik helyen hallott szót, mondatot vagy hanglejtést a gyermek. A beszélő gyerekek a kedvenc témáik mentén magabiztosan mennek bele egy beszélgetés helyzetbe, azonban a másikra reflektáló, építkező jellegű beszélgetést már nem tudnak kialakítani. Sokszor tanácstalanul hallgatnak, amikor a másik megoszt valamit magáról, vagy egy olyan témáról, amiben nem mozognak otthonosan. Ilyenkor külső szem számára illetlenségnek is tűnhet ez, de valójában csak pörgetik a fejükben a forgatókönyveket, hogy most erre mit kellene mondani, hogyan kellene reagálni. A gyermek elsődleges „nyelve” a játék. Az autizmussal élő gyerekek játékának minősége eltérést mutat a tipikusan fejlődő gyerekekéhez képest. Ha meg is jelenik szociális imitatív játék (boltosos, orvosos – figyelem, ez még nem szerepjáték!), ez többnyire mindig ugyanazzal a forgatókönyvvel történik, vagy mindent ugyanúgy alkalmaz, ahogyan az életben is látta, pl a játék babával mindent ugyanúgy tesz, ahogyan anya az öcsivel, fantáziát és változatos megoldásokat nélkülözve. A mintha-
játék rendszerint hiányzik (pl azt játssza, hogy a banán telefon), mert az absztrakciós készség, a konkrét tárgyaktól való elvonatkoztatás képessége korlátozott. Ha esetleg babázik, ugyanazokkal az eszközökkel és ugyanúgy fogja a babát gondozni és etetni, ahogy a saját környezetében látja, ebben túl sok fantázia nem fog jelenni. Az autizmussal élő gyerekek érdeklődése gyakran kevés és szokatlan témák felé irányulhat, érdekelhetik a 2-3 évest a pl betűk, számok, a csavarhúzók, szökőkutak, a bolygók, a fizikai jelenségek, tömegközlekedési eszközök, stb. Ezekben szokatlanul mély tudást szed össze, és ezek mentén a témák mentén beszélget a legszívesebben.
Hogyan történik a diagnózis alkotás?
Egyetlen tünet sem ad biztos választ a diagnózisra, ahogyan egyetlen tünet sem zárja ki azt. Lehet egy autizmussal élő gyermek cserfes, nagy szókinccsel rendelkező, sőt, lehet, hogy közben még a másik ember szemébe is néz. Ahogyan előfordulhat beszédfejlődési probléma vagy szemkontaktus hiánya, miközben autizmusról nincsen szó. Ha valaki ránéz egy gyermekre a játszótéren és azt mondja, hogy szerinte biztosan autista, vagy kizárja az autizmust, a szülő legyen bölcs és inkább keressen hivatalos vizsgálóhelyet a kérdés tisztázására. A diagnózis felállításához a ma érvényben lévő kritériumrendszer szerint két nagy területnek kell eltérést mutatnia. A kölcsönösséget igénylő, funkcionális, társas kommunikáció sérül az egyik oldalon. Ezt a legnehezebb a szülőnek észrevennie, mert annyira „összeszokik” a gyermekkel, megtanul reagálni a szükségleteire, olvasni a gondolataiban, hogy gyakran azt is kommunikációnak tekinti, ami valójában egyirányú közlés a gyermek részéről, nélkülözve a kölcsönösséget. Nem ritkán látni, hogy a szülő „kiszolgáló személyzetté” válik, mert máshogyan nem megy, közben a környezet rosszallóan közli vele, hogy elkényezteti a gyereket. A diagnosztika másik ágán a szűk spektrumú érdeklődés, rugalmatlan gondolkodás és viselkedésszervezés jelenik meg. A diagnózis pontos megállapításához bizonyos sajátosságok együttállása szükséges, de ez még önmagában nem elég, mert születéstől kezdve végig kell beszélni sok kérdést a gyermek fejlődését illetően. Ha a gyermek közösségbe jár, feltétlenül szükséges egy kimondottan erre létrehozott szempontrendszer alapján jellemeznie a pedagógusnak a gyermeket. A diagnosztika egy komplex és bonyolult feladat, amire egy ebben képzett szakember team vállalkozhat. Mindegyikünk rendelkezik olyan vonásokkal, amik tipikusnak mondhatók az autizmusban, például szeretjük, ha a napunknak egy meghatározott rendje van, vagy csak egy bizonyos sómennyiséggel szeretjük enni a húslevest, máshogyan nem. Ettől mi még nem vagyunk autisták.
Hol vannak diagnosztikus vizsgáló helyek?